Vándor, lábad most egy új világba lép,
de ne hidd, hogy az éj itt nem olyan sötét,
ezer év nyomorától a hátunk már görbe,
állj meg,
Ez itt nem az ígéret földje.
Ötvenezer purdé sír, üres a bele,
jóllakott örömmel sosem volt tele,
lélekben így marad egy fél nemzet törpe,
állj meg,
Ez itt nem az ígéret földje.
A jelszó minálunk: venni és enni,
a pénzhajhászatban már nincs idő lenni,
a birtoklásvágyunknak meg lesz a böjtje,
állj meg,
Ez itt nem az ígéret földje.
Az ég nálunk oly’ magas nem látszik a menny,
a légben csak wifi száll s megannyi a szenny,
egy kátyúban Krisztus ül, úgy össze van törve,
állj meg,
Ez itt nem az ígéret földje.
Megsárgult címlap csak: éljen a béke,
keleti húz nyugati tol, egy rossz gomb és vége,
hátunkban medve és sas éles körme,
állj meg,
Ez nem az ígéret földje!
Ha maradt még valamink, el fogják venni,
ha sosem volt semmink, a nevünk itt: senki,
mint disznót a mészáros, úgy csaltak tőrbe,
állj meg,
Ez itt nem az ígéret földje.
Testvér a testvére torkába harap,
a szomszéd feljelent s már közel a nap,
mikor majd egyedül állunk mind a körbe
állj meg,
Ez itt nem az ígéret földje.
Állj meg,
és nézz rám,
ez nem az ígéret földje!
Hallod a hangokat?
A siralom völgye,
mit töviskoszorúval,
font szorosan körbe:
a kétségbeesés.
