Halál egy fárasztó nap után ült kikopott karosszékében és bloody mary-t iszogatott.
- Jó, hogy dupla adag vodkát töltöttem bele – állapította meg, miután belekóstolt a méregerős italba.
- Az az utolsó pillanatban jött repülőgép szerencsétlenség már nem hiányzott. És pont a legnagyobb Boeing! Legalább valami kis Cessna lett volna, vagy egy vitorlázó repülő! 250 utas és legénység 5 perccel a munkaidő vége előtt? Ez igazán nem jött jól! Ha tegnap nem fenetem meg a kaszát a karbantartókkal, fogalmam sincs, hogy mikor végeztem volna. Folyton a túlórázom! Hát élet az ilyen?
Bár a koktél kicsit feloldotta a tarkójában napi stressz okozta görcsöt, Halál továbbra is nyomorultul érezte magát. Betett, aztán kivett a feje alól egy koponya mintás, hímzett párnát, legurította az utolsó cseppeket a vérvörös italból, aztán jobb híján bekapcsolta a TV-t. A híradóban épp a délutáni repülőgép katasztrófáról szóló beszámoló ment. Halál halványan elmosolyodott, mert hát mégis kegyetlenül jó munkát végzett. Aztán, ahogy tovább nézte a riportot, érezte, hogy elkezdi szúrni valami belül. Megint.
Már hosszú ideje érezte ezt a belső nyomást, valahol a gyomra felett, a szíve táján. Többnyire akkor jelentkezett, ha a munkájára gondolt esténként. Bár tudta, hogy a szakmában ő a legjobb, valahogy mégsem volt elégedett magával. Egyre többször fordult meg a fejében, hogy nem ez az ő útja. Hogy valami másra született.
Ahogy a szúrás erősödött, Halál automatikusan elkezdett kapcsolgatni a csatornák között. Végül megállt egy stand-up comedy műsornál. Kiment a konyhába. Kitöltötte a poharába a koktélkeverő alján maradt löttyöt és leült az idétlenül vigyorgó, elhízott, negyvenes fickó szómenését bámulni. A közepesen gyenge poénok és az alkohol kezdték ellazítani a belső feszültséget. Aztán jött a reklámszünet.
- Tán kéne enni is valamit – töprengett Halál két csoki és egy tamponreklám után, amikor a műsorajánlóban megjelent egy tehetségkutató verseny hirdetése.
- Tudod, hogy nem a jó úton haladsz? Unod a munkád? Régóta vágysz már valami másra? Most itt az idő! Te is lehetsz sztár! Gyere és jelentkezz!
Mintha valami mágnes húzta volna, Halál megkereste a telefonját és gyors pötyögéssel belépett a tehetségkutató regisztrációs oldalára. A névnél egy kicsit elbizonytalanodott, mert a Halál egyrészt csak egy tagú név, másrészt túl elcsépelt a metál zenekarok áldásos munkájának köszönhetően.
- Fekete Jóska? – vakarta meg az állát – persze, hogy azt higgyék, valami népdal énekes vagyok.
- Joe Black? A Joe Black nem egy Oscar-díjas ötlet, de nem rossz. Semmi frinc-franc. Kicsit angol, de nem nagyon. És… és illik hozzám – győzte magát Halál gyorsan, mivel fáradtan semmi kreatívabb ötletben nem reménykedhetett.
Másnap reggel némi fejfájással, de szinte újjászületve ébredt. Első dolga volt, hogy betelefonált a munkahelyére és kivett egy nap szabadságot.
- Szabadság? – rökönyödött meg a főnöke – nem voltál szabadságon, mióta világ a világ.
- Akkor épp itt az ideje, hogy elkezdjem kivenni a felhalmozódott napjaimat – vágta rá határozottan Halál és letette a telefont.
A nap nagy részében a Youtube-on lógott és kereste az ideális dalt a versenyre. Mert az nem volt kérdés, mit akar megmutatni ország-világ előtt: énekelni fog. Sokáig holtversenyben volt két szám, végül úgy érezte, megtalálta a legtesthezállóbbat.
Este, elégedetten telepedett le kopott karosszékébe tévézni. A híradóban csupa unalmas hír volt, sehol egy valamire való baleset, állapította meg, aztán gyorsan átkapcsolt egy másik csatornára.
- Szabadságon foglalkozzon az ördög a munkával – dörmögte és kinyitott egy pokolian csípős mártogatóst a tortilla chips mellé.
A következő napokban Halál, kihasználva a munkahelyén megismert kiskapukat titokban benézett pár ismertebb pop és rocksztárhoz, hogy a legnagyobbaktól tanulhassa az énektechnikát. Sajnos nem járt szerencsével, mert mindegyiken olyan szorongás lett úrrá Halál jelenlétében, hogy alig jött ki egy használható hang a torkukon. Maradt az internet és a tükör.
Egy hétig, napi tíz órában gyakorolt. A hét vége fele már kuncogva kapcsolta be a Tv-t. Az embereknek kezdett feltűnni, hogy az elmúlt napokban nem történt a bolygón egyetlen haláleset sem.
- A végén még hiányozni fogok nekik – vigyorgott, miközben végignézte, ahogy egy ember tíz emeletnyi zuhanás után feltápászkodik és a saját lábán botorkál ki a kamera képéből.
A munkahelyéről persze egyre sűrűbben hívták. Először fenyegetően, majd egyre kétségbeesettebben amiatt, hogy mennyire nem foglalkozik munkája életbevágó jelentőségével.
- Bezzeg amíg heti hét napot güriztem nektek, szinte levegőnek néztetek – morogta miután letette a telefont.
Mikor megkapta a tehetségkutató üzenetét, hogy részt vehet a következő heti válogatáson, még nagyobb sebességre kapcsolt. A kaszából kiszerelte a nyelet, azzal gyakorolta a mikrofontechnikát és erősen gondolkozott rajta, hogy a sejtelmes, de kissé divatjamúlt palást helyett, valami izgalmasabb fellépő ruha után néz.
Aztán elérkezett a péntek, a kerületi válogató napja. Halál már hajnalban a helyszín körül keringett. A tenyere izzadt, a szíve majd kiugrott:
- Kezdem átérezni, milyen lehet az ügyfeleknek, mikor megtudják, hogy jövök – morfondírozott.
A váróteremben több tucat ember várt a sorára. Fiatalok és öregek, nők és férfiak. Sok-sok különleges fazon, akik közül egyáltalán nem lógott ki bordó lángnyelvekkel díszített bőrszerelésében. Mikor a színpadra szólították, érezte, hogy a térdei kicsit remegnek, s a zsűri előtt alig néhány szót tudott kinyögni, mielőtt belefogott volna a Highway to hell című rockörökzöldbe.
Beleadott mindent és úgy érezte, a megfeszített gyakorlás meghozta gyümölcsét, végre megcsillan a tehetsége, amit nem tudott megmutatni, annyira lefoglalta az unalmas, monoton munkája.
Halál egyik lábáról a másikra állva várta, hogy a zsűri elmondja ítéletét. A lenyalt hajú, tehetségkutatón feltűnt egyslágeres sztárocska pikért vigyorral az arcán nézett végig a versenyzőn. Mivel utálta a rock zenét és inkább valami dögös tinit akart továbbjuttatni, nem egy ilyen átlagos kinézetű, harmincas pacákot, egyszerűen csak annyit mondott:
- Hát öregem, ez halál unalmas volt. Szerintem maradj annál, amit éneklés előtt csináltál, mi is...
De már nem tudta befejezni. A szó a torkán akadt és holtan fordult le a székről.
