- Fiam, már nagyon régóta ígérgeted nekik, hogy visszamész – mondta az apa és belekortyolt méreg erős kávéjába.
- Igazad van, de tudod, kicsit félek, mi lesz, ha visszamegyek- kavargatta lesütött szemmel kihűlt kávéját a fiú, aztán egy húzásra behörpintette és grimaszolt. Keserű volt.
- Sok idő eltelt, rengetegen várnak. Megértem, hogy aggódsz, de kaptál elég időt, hogy felkészülj. Meglásd, örülni fognak! Meghát - ráncolta össze bozontos ősz szemöldökét az apa – annál rosszabbul, mint múltkor nem sülhet el.
- Rendben, a születésnapom előtti héten megyek.
- Isteni öltet fiam, mintha én találtam volna ki – mosolyodott el az apa és felállt a konyhaasztaltól – most pedig kezdjük el a napot. Millió dolgunk van!
A fiú jó ideig gondolkodott, hogy is csinálja a visszatérést. Végül arra jutott, ez alkalommal belevág a közepébe és egy nagy lakomát rendez. Az emberei régen imádták az ingyen kaját, ez bizonyára nem változott.
Mikor földet ért eléggé elbizonytalanodott. Az jó, hogy kitalálta, mit csinál, de a pontos helyszínt nem választotta ki, annyit tudott csak, hogy nem ott fog próbálkozni, ahol legutóbb. Egy darabig félszegen téblábolt aztán észrevett egy nagy képernyőt tőle néhány lépésre.
- Segíthetek? – villogott a képernyőn egy felirat, amihez egy kedves, női gépi hang is társult.
- Üdvözöllek! Az lenne a kérdésem, hol hallgatják manapság az emberek a tanításokat?
- Segíthetek? – kérdezte ismét a női gépi hang, mire a fiú megismételte a kérdést egy kicsit hangosabban. A képernyő makacsul tovább villogott, a fiú hangosabban ismételgette a kérdést.
- Ne ordítozzon maga idióta – hangzott fel egy ideges férfi hang a fiú háta mögül – még egy rohadt érintőképernyőt sem tud kezelni? Tényleg magára férne egy iskola. Vagy inkább óvoda.
- Elnézést – fordult meg a fiú a dühös idegen felé – tudna nekem segíteni?
- Sietek – rohant tovább az idegen – nem érek rá ilyen Isten barmával foglalkozni, mint maga.
A fiú egy darabig még tanácstalanul álldogált, aztán gondolt egyet és elindult az utcán arra, amerre a legtöbb fát látta.
- Csak lesz itt egy kert – gondolta, bár az óvoda szó is szöget ütött a fejébe.
Néhány saroknyi gyaloglás után egy kerítéssel körülvett, gondozott parkhoz ért. Megkereste a kaput és elindult helyet keresni a lakomához. Mikor talált egy helyet, ahol legalább százan le tudnak ülni körülötte, nekilátott, hogy elővegye a táskájából a lakomához szükséges dolgokat. Ekkor rájött, hogy valami hiányzik. Egy lélek sem volt a parkban csak néhány didergő galamb bóklászott az ösvényeken.
A fiú elszomorodott és összecsomagolt.
- Emberek nélkül még sem lehet lakomát tartani! Meg kell keresnem azt az óvodát, amit az a goromba ember javasolt – indult újra útnak a fiú. Az emberek mogorván, összehúzott kabátokba, sapkába és sálba burkolózva igyekeztek el mellette. Esélye sem volt útbaigazítást kérni. A fiú már épp kezdett elszomorodni, mikor valahonnan a közelből gyerekhangokat hallott. Körbenézett és meglátott egy újabb kertet, benne szaladgáló, hangosan nevetgélő kisgyerekekkel. A fiú odament és a kerítésen keresztül nézte a vidáman játszadozó kicsiket. Az emberek közül a gyerekeket szerette a legjobban. Nemsokára egy nő jött oda hozzá és távolságtartó hangon megkérdezte:
- Segíthetek?
- Igen – válaszolt fellelkesülve a fiú – egy óvodát keresek.
- Megtalálta. Mit szeretne? – kérdezte a nő továbbra is bizalmatlanul.
- Itt hallgatják az emberek manapság a tanításokat? – kérdezte a fiú, hogy biztosra menjen.
- Így is lehet mondani – válaszolt a nő türelmetlenül – milyen tanításokra gondol?
- Hát a világ dolgairól. Szeretetről, békességről, boldogságról, Istenről, ilyesmik – válaszolta a fiú csillogó szemekkel.
- Itt nem folyik vallási nevelés – rázta meg a fejét a nő – a szülők nem tartanak rá igényt. Ha a hittan oktatás érdekli, javaslom, keresse fel a plébániát. Ott van arra, két sarokra.
A fiú megköszönte az útbaigazítást és elindult a megadott irányba. Hamarosan magas tornyú, kereszttel díszített épülethez ért. A kereszt korábbi rossz tapasztalatai miatt kissé elbizonytalanította, de aztán arra gondolt, a nő bizonyára nem akart neki rosszat. A nők általában jó indulattal voltak iránta, megbízott bennük.
A fiú megkereste a tornyos ház ajtaját és bezörgetett. Semmi válasz. Bezörgetett még egyszer és még egyszer. Senki nem jött ki.
- Ne fáradjon. A templomot csak mise előtt nyitják ki – szólt oda neki egy arra menő idős asszony.
- Köszönöm! És mikor kezdődik a mise?
- Bár lehet, ma elmarad. Az elmúlt napokban csak ketten hárman jöttek, az atya azt mondta ennyi emberre kár befűteni – válaszolt az asszony, megörülve, hogy végre van kivel beszélgetni.
- Hát nem ide járnak az emberek a tanítást hallgatni? – kérdezte csalódottan a fiú.
- Emberek? Jaj fiam, hát hol él maga? Az emberek karácsony előtt mind a plázákban tülekednek. Ott hat után mozdulni sem lehet. Pláne, hogy egy hét múlva itt a karácsony.
- Hálásan megköszönném, ha megmondaná, hol van a legközelebbi ilyen hely, felkeresném – mondta a fiú kedvesen.
- Tudtam én, hogy magát sem a mise érdekli igazán! – csattant fel az idős asszony- Ilyen ez a mai ifjúság! Pláza meg okostelefon, hát miért nem nézi meg azon? Mert biztos lemerült, mi? Na, megmondom én, hogy lássa, a magamfajta öregasszonyban még van becsület. Ott van a pláza arra. Ha akarná sem tudná eltéveszteni. Mindjárt besötétedik és felkapcsolják a díszkivilágítást. A csillagok úgy világítanak a tetején, hogyha a betlehemi csillag így ragyogott volna, kis Jézushoz a fél világ elzarándokol az biztos.
A fiú megköszönte az útbaigazítást és elindult a megadott irányba. Alig tett pár lépést valóban csodálatos derengés tűnt fel a láthatáron: a pláza fényei. Mikor odaért a sokemeletes, csillogó épülethez, nem volt szüksége zörgetésre. Ahogy az ajtóhoz lépett, hívogatóan kitárult és kellemes meleg szellő iramlott ki rajta.
- Ne álldogálj itt haver! Vagy ki vagy be, de ne álld el az utat – förmedt rá egy ember, miután majdnem átesett a csodálkozó fiún.
- Bocsáss meg – lehellte a fiú a mellette mérgesen elrohanó ember után és belépett a millió fénytől ragyogó plázába.
Pompás illat és harangszóban bővelkedő vidám zene fogadta. És emberek mindenfelé. A fiú nagyon megörült, végre megtalálta a helyet a lakomához. Már csak egy alkalmas magaslat kell, gondolta és elindult az épület belseje felé.
Pár perc után megtalálta a tökéletes helyet. Egy lábakon álló, lapos területet, amin nem tolongott senki, viszont pompásan elfért volna rajta, akár ötven, hatvan ember is. A hely körül még egy tucat üres pad is állt.
A fiú felmászott az emelvényre és letelepedett a közepére, hogy elővegye a lakomához a halat és a kenyeret. Ekkor azonban egy dühös ember állt meg előtte:
- Mi a szent szart csinálsz te ott, he?
- Üdvözöllek! Lakomát szeretnék tartani a visszatérésem alkalmából. Ezt a helyet javasolták, hát ide jöttem. Te is részt vehetsz, mindjárt neki is látok…
- Minek látsz neki? Én nem tudok erről a programról. Öttől van egy koncert, de előtte semmilyen kajálás nincs a naptárban.
- Ez egy meglepetés. Sokan várnak rá régóta és most…
- Meg van beszélve a menedzserrel?
- Kivel?
- A főnökkel?
- Ja, persze, ő küldött.
- És mi lesz a kaja?
- Hal meg kenyér, itt van mindjárt…
- Fúj, ez az egészséges életmódos baromság még karácsonykor is. Nem lehetett volna valami ehető, mondjuk hamburger, vagy fánk?
- Azt jobban szeretitek?
- Ezt a halas cuccot szerintem csak a főnök csípi, mert biztos nem hizlal. Na, maradjál itt, azért utánajárok én ennek.
A fiú bólintott és türelmesen várta, hogy az ember elmenjen és megkérdezze a főnökséget a lakomáról. Nemsokára egy egészségtelenül sovány, magas sarkúban kopogó nővel tért vissza:
- Mi nem tudunk semmilyen lakomáról. Van szerződése vagy visszaigazoló e-mail a programról? – sipította a nő idegesítő vékony cérna hangon.
- De legutóbb sem kellett. Mindenki nagyon örült az ingyen ebédnek. Közben beszélgettünk, énekeltünk…
- Ingyen ebéd? Jaj, itt nincs ingyen ebéd! Ételt az aluljáróban osztanak. Ha ilyet akar szervezni, akkor menjen oda. Lesz rá közönség, garantálom. Ha itt akarja ezt a halat promózni, akkor azért kell helybérleti díjat, meg reklámköltséget fizetnie és legközelebb a 2018-as szezonban tudjuk fogadni, idénre az összes termékszponzorációs hely elfogyott, szóval viszlát - hadarta a sovány nő és elindult vissza az irodája felé.
- De én… - kezdett bele a fiú, de a dühös és láthatóan igen erős ember belé fojtotta a szót.
- Nem hallottad? Itt nincs ingyen kajáltatás! Menj ki a csövikhez és etesd őket a büdös haladdal, világos! Na, pucolás, különben magam teszlek kis és abban nem lesz köszönet!
A fiú összecsomagolta a holmiját és elindult abba az irányba amerre bejött. A nagy forgatagban mindenki lökött rajta egyet. Néhányan rá is ripakodtak, sodorta az embertömeg így a sok tülekedő között lassan el is tévedt. Jó időbe telt míg nagy nehezen kijutott az épületből egy föld alatti kijáraton.
- Húzzatok innen büdös csövik, ne rontsátok az összképet – ordított egy másik dühös, erős ember a kijárat mellett néhány rosszul öltözött szakállas emberrel.
A fiú bánatos arca felderült és követni kezdte a szakadt alakokat a föld alatti folyosón.
- Te meg mit akarsz? – mordult rá az egyik szakállas mikor észrevette – minek jössz utánunk?
- Maguk a csövik, ugye? – kérdezte barátságosan a fiú.
- Te most szórakozol velem kisfiam? Adjak neked egyet?
- Ott bent akartam tartani egy lakomát a visszatérésem alkalmából, de kizavartak és azt mondták, etessem a csöviket. Maguk azok? – kérdezte továbbra is a legbarátságosabb hangon a fiú.
- Mi vagy te kisapám, valami vöröskeresztes jótétlélek? – kérdezte egy másik szakállas gyanakodva.
- Nem, a nevem Jézus Krisztus. Talán már hallottak rólam – válaszolt a fiú mosolyogva.
A szakállas krapekok röhögni kezdtek:
- Ez jó! Én meg tudod ki vagyok?
A fiú megrázta a fejét:
- Szent Péter! – mondta az egyik szakállas.
- Én meg Pál Apostol! – röhögött a másik és a háta mögötti többi szakadtra mutatott:
- Ők meg ott a tanítványaid. Szóval az lesz a legjobb, ha szépen ide adod a hátizsákod és mi áldani fogjuk a neved!
- De együtt kéne lakomáznunk – mondta barátságosan a fiú és már nyitotta is a zsákját.
A szakállas alakok a figyelmetlenséget kihasználva egy üveggel fejbe vágták és a zsákjával együtt elszaladtak. A járókellők igyekeztek félre nézni és megszaporázni a lépteiket. A csöviverekedés legyen a csövik dolga, gondolták és ők is magára hagyták a földön fekvő fiút.
Mikor néhány óra múlva magához tért az apja magán gépén feküdt, mellette Mihály állt, apja személyi titkára gondterhelt arccal.
- Ezek megint jól elbántak veled.
- Pedig apa azt mondta… - kezdett bele a fiú, de Mihály félbeszakította.
- Apád imádja az embereket. Hiába, az első teremtményei, nem véletlenül ilyen félresikerültek. Sajnos, ahogy őt ismerem, sosem fog rájuk eléggé megharagudni ahhoz, hogy elpusztítsa őket. Mindegy is, elpusztítják azok saját magukat. Én a helyedben kérnék egy teljesen új világot új testvérekkel. Azok biztos jobban sikerülnének. A születésnapodig még van hét nap, az időbe pont belefér.
- Hát, nem is tudom – mondta a fiú aztán befordult a fal felé és elaludt.
