Fáradt volt. Már alig látta a monitort, de nem volt más választása. Be kellett fejeznie, amire az irodában már nem volt idő. És még valamiért. A fejvadász délben hívta, hogy megkapta az állást. Az állást, amire mindig vágyott. Amiért mérnöknek ment húsz évvel korábban. Tudta, hogy az e-mail-jei között ott fogja várni az ajánlat. De nem merte megnézni. Egyelőre nem.
A céges bejövő üzenetek között háromra azonnal kellett a válasz. Levette a szemüvegét és megdörzsölte a szemét. Ez mindig segített, ha elkezdett homályosan látni a fáradtságtól, meg abban is, hogy éjszaka is össze tudja rendezni a gondolatait. Nem volt egyszerű.
Aznap négy óra alvás után tíz órát dolgozott, kettőt pedig utazással töltött a kertvárosi otthona és a munkahelye között. A felesége nyűgösen várta este, mert a héten harmadszor késte le a vacsorát, hiába hajtott az út felében nyolcvannal. Még szerencse, hogy az autórádióból bömbölő rockzene valamennyire feloldotta a délutáni, ismét maratonira nyúlt megbeszélés hiábavalósága okozta feszültséget.
A gyerekek szokás szerint azonnal rácsimpaszkodtak. Még a kabátját sem tudta levenni, a két kisfiú türelmetlenül húzkodta, nézzen meg velük egy tűzoltós mesét lefekvés előtt.
Egy perc alatt bekanalazta a sűrű zöldséglevest és megevett egy szelet rántott húst is, míg felért az emeletre, hogy részt vegyen a fektetésben. Legalább erről nem akart lemaradni. Hosszan szívta magába a két kis óvodás hajának illatát, mielőtt puszit nyomott volna a homlokukra. Aztán zsebkendőt keresett és vizet hozott, mert a gyerek persze sosem akartak lefeküdni, ha apa elérhető volt.
Jócskán elmúlt kilenc, mire lejött az emeletről. Egy darabig céltalanul bolyongott a nappali, a konyha és a dolgozószoba között, aztán lerogyott a kanapéra.
- Te meg mit csinálsz itt a sötétben? – riasztotta fel tíz perc múlva a felesége, aki választ nem várva kezdte sorolni, milyen méltánytalanságok érték aznap és mennyire elege van már ebből az egészből.
Türelmesen hallgatott. Megszokta már, hogy az a biztos és leggyorsabb módszer, ha nem mond semmit. Húsz-huszonöt perc alatt a nő többnyire megnyugodott annyira, hogy képes legyen lefeküdni és elaludni. Ilyenkor végre csend lett.
Tudta, hogy neki kéne állnia a munkának, de zúgott a feje.
- Muszáj egy kicsit lazítani – győzte meg magát és bekapcsolta a TV-t. Szerencsére valamelyik csatornán mindig talált stand up comedy műsort, ami fél órára teljesen kikapcsolta a gyakran még álmában is zakatoló agyát.
Már elmúlt tíz, mikor felriadt a reklámblokk idegesítő szignáljára. Kötelességtudóan kikapcsolta a TV-t és magára vett még egy pulóvert. Fázott a fáradtságtól. Az e-mail-ek megválaszolásával lassan haladt. Képtelen volt megszokni a multi után a kisméretű, de nagy reményű garázscég munkamorálját. A fejlesztő csapat itt nem tudott iránymutatás nélkül dolgozni, ami nem volt meglepő. Csupa első, másodéves kocka, aki csak azért szegődtek el a céghez, mert úgy nézett ki, heti pár óra ujj tornával megszerezhetik a havi bulira valót. Sokan mondták neki, hogy jó tanár lett volna és itt, fejlesztési vezetőként hasznát vette minden pedagógiai képességének, hogy rábírja teljesen perspektíva nélküli dolgozóit a munkára.
Éjfélkor főzött magának egy teát. Kezdett fájni a torka, amiről nem lehetett tudni, hogy egy egyszerű óvodai vírus, vagy a sötét, átépítés alatt álló, huzatos irodahelyiség az oka. Ahogy a forró italt kortyolta erőt vett rajta a halálos fáradtság. De még nem fekhetett le. Az egyik beosztottja akkora hibát hagyott benne a másnap bemutatásra szánt program kódjában, amit nem lehetett nem kijavítani. És nem bízhatta a véletlenre, nekiállt maga.
Hajnali háromkor, mikor másodjára ébredt arra, hogy hátrabillen a feje a kényelmetlen gurulós széken, gyorsan erőt vett magán és belépett a magán levelei közé.
Ott volt az ajánlat. Rákattintott. A levél rövid volt és professzionális. Megint megtörölte a szemét, mert nem hitte el, amit lát. Álmodni sem mert ilyen fizetésről, arról nem is beszélve, hogy a világ egyik vezető elektronikai cégének egy speciális fejlesztésén dolgozhatna. Nézte egy darabig, aztán összeszorította a száját és bezárta a levelet.
Reggel hívják a válasz miatt, ez visszhangzott a fejében a zuhany alatt és még jó darabig, mikor bebújt a csendben szuszogó felesége mellé az ágyba.
A válasz. De mi legyen a válasz? Ki tudna egy ilyen ajánlatra nemet mondani? Ki ne hagyná ott a kisméretű, de nagy reményű garázscéget, aminek a tulajdonosa nélküle azonnal lehúzhatná a rolót? Ki tartana ki becsületből? Ki lenne lojális? Ki? Ehhez minimum őrültnek kell lenni. Vagy…
