A bolygó neve Föld, az égből kéknek látszik,
Felszínén a szél, a felhőkkel játszik,
Testén erdők, mezők, hegyek és tengerek,
Békés vadállatok és békétlen emberek.
A Föld szelíden kering fényes napja körül,
Milliárd csillagnak mind egyenként örül,
Csak egyvalami búsítja a földanyai lelket,
Hogy az ember hűtlen, s háládatlan gyermek.
Nem tekint anyjára hálásan, nem áldja,
Csak fal és káromkodik telhetetlen szája.
Azt képzeli, pénzért neki mindent szabad,
Hogy a gazdagság az mi örökké megmarad.
Hogy ez az egy cél van csak, s minden más semmi,
Szegény ember mondd csak, hova akarsz menni?
Mikor anyád meghal, s kihül majd a teste,
Földbolygódon nem lesz már nappal csak este.
Füst és korom borít be várost, erdőt, rétet,
S egyszerre megszűnik, e csodálatos élet.
Nem dalol már madár és szellő sem rebben,
A Föld elnémul egyszer, s ülhetsz néma csendben.
Megöldöd, mert hagyja, teste kíntól remeg,
De te tovább ütöd, sanyargatod, vered,
Ember, hol a vége, a holnap hol talál?
Ha otthonod elveszett – s a bolygó neve: Halál.