Kortárs (B)irodalom

miért nem mersz már megváltást keresni a szökőkútban mondd?  

alkony után, ne félj Iván, eljön hamar a hajnal megint

napforró csókra hűs pohár ad enyhet míg olvad az aszfalt                     kép forrása: pinterest.com

Hálával töltött, óévi szívdesszertem, fogadd el kérlek!

Nekem a szemed a szerem, a hangod, a lépted, szívom létednek összes halk neszét, mondd hogy lehet, hogy nem veszti eszét mind ki lényedből csak egy kortyot is ihat?   .      

Hatvan éve fáj már ronggyá nyűtt lelkeink szabadságvágya.

Megkeseredett, lelkemben rejtegetett édes szellemkép.

Üres vagyok, hideg és néma, pedig úgy lennék a szerelem háza újra. Szemem ablakában ragyogna a boldogság fénye, csontkalitkája rácsain édes sanzonokat dobolna szívem, s a hideg, őszi, szürkületben, ha hazatérnél, melegedhetnél a lelkemben égő tűz mellett, Kedvesem.

Szilánkokra tört lelkem üvegcserepei fölé hajolok, s látom: hogy néz át fejem felett üveges szemekkel, a pókerarcú közöny.

Megromlottak lelkemben a szavak, nem telnek a lapok. Ülök s csak nézem a budai hegyeket, messze vannak, én meg boldogtalan vagyok. S a penészes szavak a lelkemben fájnak nagyon, úgy szív tájékon balra. Vagy a lelkem fáj? Nem tagadom, elég fájós fajta. Olyan művész kivitel. Színes, szagos,…

A vágy nem nő cserépben, semmilyen zárt helyen, mert a vágy egy vadvirág, csak szabadban terem. Ott virít,hol méhek szállnak, illatozó kehlyébe, pajzán szellő játszadozik, s ő is hajlik kedvére. Ha cserépbe ültetgeted, locsolgatod, őrzöd, a vágy fonnyad, lekonyul,s majd ellopja az ördög.  

Százharmic hektó, jó, magyar lőre, szlovák cukorral ízesre lőve, igyuk? Hamis a mosoly, a fogsor, a gulyás, de hogy a bor is hamis, nem épp jó fogás, igyátok! Keserű életre iszik a magyar, nyilván, ha keserű, édeset akar, felejteni gyosran, mélyen és örökre, milliónyi alkesz az árokban…

Harmincas bige volt Emő, remélte negyvenre benő, a feje lágyéka, férfinak játéka, nem lesz, mert vele az erő.   Negyvenes pasi volt Zoltán, merengett apai voltán, ha folyton legózok, tuti begolyózok, szombaton rég más is volt ám.          

Hetente egyszer megnézem a képet, ahogy a kút mellett ülsz, s arcodon szalmakalap alatt, pihen a gondtalanság mosolya. Nézlek s magamat látom, ahogy a szőlősorok közt mezítláb a fűben, egy nyári délután feléd tartok. Jobb kezemben táncolva leng a szalmatalpú szandál, s dúdolva simítom…

Egy októberi pénteken, elhagyott a lábam, Furcsa, mert az elöbb még úgy emlékszem, jártam, Most az ágyam szélén a fájdalom röhög, Kellett neked, hát nesze, kín. A perc léptének zaja viszhangot terem, Kinyújtom az égnek reszketve a kezem, Értem miért teszed, tanultam,…

Én nem tudom, hogy másnak e tájék mit jelent, Nekem szülőhazám e fonnyadó, Szomorú kis ország, szép emlékek messzeringó világa. Benne még nő remény, hogy megszűnik majd az átka, Az újvilági jobb napoknak s nem süllyed el. Itthon marad, néha földjére térdepel, A haza…

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, A költőnek szülőhazát s anyanyelvet, Melyen tündérek beszélnek magányosan. Éneklő hangjait rímcsokrokba szedve, Sétál a mezőn, szétterítve a magyar nevetés, Édes illatát. Mi ez különös melódia? Magánhangzófürdőben…

Még kéne vér, most adjatok srácok, Ha vérbőségetek van szükség van rátok, Elfogyott az anyag, s veszélyben a népek, Akiket mostanában megműtenének. Ez nem vicc, nem tréfa, bár a nyelvezet laza, Talpra kemény srácok, hív titeket a haza, Mert ha nincs vér lesz majd sok-sok…

Isten, bár már nem hisz benned a legtöbb élő magyar, Azért még bőséget  és védő kart mind akar, Szép múltjáról ábrándozva reménykedik egyre, Hogy talán a nyomorból, feljut majd a Mennybe. Hite hagyott tízmillió mammon istent imád, Vajon a Bank meghallgatja a…

Hiszed-e, hogy rab vagy? Csuklódon fénylő rablánc az óra, Életfogytig tartó, Kattogó bilincs. Az Idő, Ez öröktől létező festett szajha, Csalt törbe téged is, Mikor gyermekléted végtelenjét, A homokozóban hagytad elperegni. Kergetted napestig hasztalan, S hogy…

Mindenki szívében vannak árnyékos sarkok, Ahol a múlt vágyai kacsatoll párnák között pihennek. Egy boros estén aztán a homályra fény vetül, S az árnyak képekké válnak az álmodó agyvelőben. Hamvukba fulladt szerelmek lehellnek orgonaillatot, Míg a hártyaszerűvé…

Nem szeretem, hogy vagytok, Gyáva kicsinységetek ordításba rejtve, Gyalogoltok végig az életen, Szotyolahéjjal borítva az utcákat. Nem szeretem, hogy vagytok, A megbecsülést nem ismerőket, Kik mohón csüngtök a pelikánanyán, Mely önmaga fiókáit hagyja éhenveszni. Nem…

Puha bársonyfészekben ült a céda, Kezén gyémántfény ragyogott, Szájában oly sok férfi íze után, Érezte, Köpnie kéne egy nagyot. Mosolya mézként terül széjjel, Plasztikkal megtelt ajkakon, Álmodni nem mer, Mert fél, Eljönnek érte egy napon. A szépség oltárán…

Ülök a padon, Mögöttem a templom harangja a nyolcat veri, S a naplemente halk szoknyasuhogással ráül a tájra. Ahogy a távolba nézek, érzem, Hogy az Úr inna egy pohár jó szürkebarátot, Hát megkínálom. Nagyot kortyol, s mosolyogva fogja a palettát, A mezőre, égre tompa…

Írt nekem a NagyVezír, elsőbbséggel küldte, Mikor láttam bevallom, hátast dobtam tőle. Egy levél és csak nekem,  ez már igen srácok, Milyen kár, hogy néhány éve nem szavaztam rátok! Azt írja az elnök úr, hogy mindannyian győztünk, Szép magyar kalákában, mindenkit…