Hetente egyszer megnézem a képet,
ahogy a kút mellett ülsz,
s arcodon szalmakalap alatt,
pihen a gondtalanság mosolya.
Nézlek s magamat látom,
ahogy a szőlősorok közt mezítláb a fűben,
egy nyári délután feléd tartok.
Jobb kezemben táncolva leng a szalmatalpú szandál,
s dúdolva simítom balommal a lassan hízó szemeknek,
napsátrat tartó zöld leveleket.
Július.
Könnyű vagyok,
gyönyörű vagyok,
boldog és fiatal.
Szemem alatt nincs árka az álmatlan kétségbeesésnek,
mit a befejezettség ás a korán őszülő lélek jajaival.
Hajam szálaira még nem szállt le a bánat szürke hamuja,
ajkam még nem érintette gyermekem
csukott szemein az álmot,
s testemben nem lakik fájdalom,
csak vágy,
utánad.
