Magasan a világ fölött, fényes, fehér hóban,
Alszik a Hegymászó teste, de a lelke vajon hol van?
Fölszállt már a legmagasabb hegynek tetejére,
Ahol a szép csillagos ég, a földet elérte.
Az Úr a kezét nyújtja neki, s Őt magához hívja,
Gyere Fiam, itt a helyed, így lett ez megírva,
Az ösvényed itt végetér, a csúcsok csúcsán pihensz,
Szerető hazádnak innen a magasból üzensz,
Ne félj ember élni, mert az élet arra való,
Hogy megéld, miért megszülettél, s ne légy öncsaló,
Bátran merj az álmod után jó magasra mászni,
Ne légy gyáva a fotelből egy szép célért felállni!
A Hegymászó körülkémlel, a horizont tiszta,
Várja őt még sok égi csúcs magasságos titka,
Megpihen néhány órára, mert tudja, hogy várja,
A Mennyországban számos kedves Hegymászó barátja.