Pár napja, hogy harminc éves vagyok,
A mosolyom még őszintén ragyog,
Bár nem vagyok se szépség, se királynő,
A negyvenes gönc szűk, az ötvenes még bő,
Nincs doktorim jogból, s orvos sem lettem,
Eddig azt hiszem, még nem sokat tettem,
Hogy a nevem a történelem magába vésse,
De azt hiszem még nem vagyok nagyon elkésve.
Még lehet hátra nekem néhány évtized,
Hogy találjak egy munkát, mely rendesen fizet,
Hogy feljussak a Parnasszus legtetejére,
S vidáman kacsintsak a szakadék mélyére.
Hogy nevetést csiholjak a bánatos avarban,
Ha színpadra kell állni, nem leszek zavarban,
A deszka alattam vígan zörög,
A közönség rajtam majd jókat röhög.
S nevessetek Ti is drága család és barátok,
Tudom mindig itt lesztek, s számíthatok Rátok,
Ti vagytok a kincs, melyen nem fog az idő,
S nélkületek nem lennék sohasem 'Az Emő'.
